Katitoth

Válaszd a boldogságot

Gyerekkorunkban arról álmodozunk, hogy ha felnövünk milyen csodálatos dolgokat szeretnénk elérni, megtapasztalni. Aztán azt vesszük észre, hogy hogy rohannak az évek és még alig tartunk valahol a kitűzött célok elérésében. Nem tudjuk hol siklott a dolog félre, nem tudjuk min kellene változtatni, ezért a dolgok nem is nagyon változnak jó irányba. Egyre kevésbé érezzük az erőt magunkban és egyre kevésbé hisszük, hogy lehetne ez másképp is. Aztán egyre mélyebbre süllyedünk, egyre boldogtalanabbá válunk az élet minden terén, úgy érezzük az egész világ ellenünk fordult. Azt ismételgetjük, hogy miért mivelünk történik mindez, mivel érdemeltük ki, miért minket büntet a sors. És amikor azt érezzük, hogy már csordultig tele van a pohár, ettől rosszabb már nem történhet, akkor megtörténik a csoda. Ha nem is tudatosan, de mélyen legbelül vággyuk a jót, a megoldást a problémáinkra – vagyis kérünk. És aki kér (szóval vagy anélkül), annak megadatik. És azt vesszük észre, hogy a dolgok apránként elkezdenek egyre jobban alakulni. Mihelyt elengedjük a fájdalmat, a szenvedést, az önsanyargatást, életünk elkezd rohamosan felfelé ívelni majd, szárnyalni. És ekkor kezdődhet csak igazán annak a másik (belső) világnak a felfedezése. De érdemes belevágni, mert csodákat tapasztal meg az ember, minden nap.

Mennyire ismerjük önmagunkat, belső világunkat, a minket körülvevő világot, az Univerzum törvényeit?

Először is azt kell végiggondolni, hogy ki is vagyok „én”. Egy fizikai test vagy annál több? Ha csak fizikai test vagyok, akkor csak a fizikai fájdalmakat érzem (pl. belerúgok a székbe és fáj a lábujjam és meg is kékül). De ettől sokkal jobban tud fájni valami más ott belül (pl. ha szerelmi bánatom van, vagy valamiért nagyon aggódom). Tehát nemcsak fizikai testből állok, hanem valami más nem fizikaiból is, amit hívhatunk bárhogy léleknek, belső én-nek. Tehát az a „nem fizikai” lélekből és „fizikai” testből összegyúrt valaki vagyok én, aki éli a mindennapjait és tapasztalja a jó és rossz eseményeket. Akár tudatosan, akár csak sodródva az árral, minden esemény megélése valamilyen érzelmi reakciót vált ki belőlem: jót vagy rosszat és mindenféle mixet a skála két vége között.  Alapvetően ösztönösen arra törekszünk, hogy mindig a jobb érzést okozó dolog felé vegyük az irányt, de míg felnövünk, útközben felveszünk, ránk ragad jó pár olyan hit, ami érezzük, hogy nem jó nekünk, de valahogy inkább elnyomjuk ezt magunkban és azt az irányt választjuk, ami nem a legjobb érzést nyújtja (vagy nem nekünk nyújtja, hanem pl. a szülők várják azt tőlünk, hogy egyetemre menjünk és nagyon meg akarunk nekik felelni, mert ugye ők a legjobbat akarják nekünk – bár azt nem tudjuk, honnan tudják mi az nekünk, hisz sosem kérdezték meg, sőt lehet, hogy még mi sem tudjuk, csak most keresgetjük az utunkat). És mivel egyre inkább eltávolodunk ettől a saját belső kommunikációtól, egyre inkább hallgatunk más véleményére, tanácsára (amik jók –nekik – saját szemszögükből nézve), egyre több rossz döntést hozva, egyre több rossz megtapasztalást élünk át, ami egyre inkább elbizonytalanít minket, hogy egyáltalán tudunk-e jó döntést hozni. Ami miatt egyre többet kérjük ki mások véleményét, hogy mit tegyünk, de mivel mindenkinek más a célja az életben, ezért más nézőpontból nézi a dolgokat, mást akar, az általunk adott ötlettel, jó tanáccsal csak nem vagyunk elégedettek, mert azok sem visznek abba az irányba, amit mi kitűztünk magunk elé. Ezáltal még jobban elbizonytalanodunk, hogy miért sikerülnek a dolgok másnak jól, nekünk pedig az összes jó tanácsuk ellenére sem alakul a dolog, és mivel egyre többet rágódunk ezeken, egyre mélyebbre süllyesztjük saját önbecsülésünket. És mivel senki nem tanította nekünk, hogy soha ne máshoz mérjük magunkat, mert mindenki másban jó, mindenkinek más az életútja, ezért mire felnövünk, teljesen értéktelennek tartjuk magunkat, már azt sem vesszük észre, amiben tényleg jók vagyunk. Hosszú évek alatt egy negatív programozáson veszünk részt.
 A jó hír viszont az, hogy ezt bármikor megváltoztathatjuk. Ha ráébredünk, hogy nem jó ez így nekünk, változtatni akarunk és meghozzuk a döntést, újra megtaníthatjuk magunkat bármire, elérhetünk bármit az életünkben. Elkezdünk újra vágyni, célokat kitűzni és nem hagyni, hogy mások lebeszéljenek arról, amit mi nagyon szeretnénk elérni, megtapasztalni. Egyre többet kommunikálunk a belső énünkkel, a lelkünkkel és egyre erősebbnek érezzük magunkat, az életerő egyre jobban áramlik át rajtunk, eltűnnek a blokkok, az egészségünk is egyre jobb, erőnk is visszatér. Újra el kezdjük elhinni, hogy a csillagos ég a határ. És ez nagyon jó érzés…
Az első legfontosabb dolog, hogy tanuljunk meg magunkkal kommunikálni. A teljes énünkkel, nemcsak a fizikaival. Ha például forró a fazék füle és megéget, azonnal reagálunk , mert fájdalmat okoz és elkapjuk  a kezünket, esetleg hideg víz alá tesszük, van aki még be is keni egy kis hideg tejföllel. Tehát azonnal lépéseket teszünk, hogy a negatív érzést enyhítsük. Vajon ugyanezt tesszük-e ha a lelkünket éri sérülés, negatív esemény és fájdalmat érzünk, szenvedünk. Vajon azonnal keresünk valami gyógyírt rá, valami enyhülést nyújtó gondolatot. Kedveskedünk valami olyannal, aminek örül a lelkünk.  NEM! Sőt, még hosszú ideig rágódunk rajta, még tovább szenvedtetjük magunkat, hajtogatjuk, hogy miért történt ez velünk, újra és újra átéljük a fájdalmat, újra generálva azt és jól felerősítve. Elmeséljük –jó erős érzelemmel újra átélve- az összes barátunknak napokon keresztül, hogy milyen rossz is nekünk, már sokszorosára gyúrva a szenvedést. Mígnem úgy érezzük, hogy már csordultig tele vagyunk fájdalommal, már egy parányit sem tudnánk elviselni, akkor elengedjük a szenvedést és utat engedünk végre az enyhülésnek.
Mivel nem vagyunk tisztában azzal, hogy hogyan is működik ténylegesen a világ, milyen alaptörvények szerint, ezért nem is tudjuk azokat jól és főleg tudatosan alkalmazni és a magunk javára fordítani. Nem értjük miért is történik velünk negatív dolog. Azt hisszük, hogy az események csak úgy történnek és mi szenvedő alanyai vagyunk. Ugyan nem értjük miért vagyunk büntetve, de úgy érezzük valamit biztos rosszul tettünk, mert azért jár ugye büntetés (legalábbis így tanították nekünk). És minél többet rágódunk a rosszon, annál többet vonzunk be belőle.  Hiszen a gondolatainkkal kreáljuk a saját magunk valóságát és a Vonzás Törvénye (az egyforma rezgések ugyanolyat vonzanak magukhoz) által mindig olyan dolgokat, eseményeket, embereket vonzunk be a  megtapasztalásunkba, amire sokat gondolunk, amilyennek hisszük a minket körülvevő világot. Tehát ha valami nagyon nem jó az életünkben, csak úgy lesz változás, ha mi változtatunk a viselkedésünkön, hitünkön, mert mindaddig ugyanazt a világot kreáljuk, amit addig ismertünk. Ha végiggondoljuk az eseményeket az életünkben azonnal ráébredünk, hogy egy-egy negatív esemény miért is történt velünk. Ha merünk teljesen őszinték lenni magunkkal (és máshogy nem érdemes) rögtön felismerjük, hogy a sok-sok negatív gondolatunk, hitünk nem is vezethetett volna máshova, mint ahhoz a negatív megtapasztaláshoz. De ha már tudjuk, hogy a világ eme alaptörvény szerint működik, azt is tudjuk, hogy hogyan használjuk okosan, számunkra jó dolgok elérésére és hogyan tegyük az életünket földi paradicsomivá minden nap.
Mivel rengeteg gondolat fut át az agyunkon másodpercenként, nagyon nehéz lenne mindet megfigyelni és kordában tartani, hogy csak jó dolgokra gondoljunk és a Vonzás Törvénye által csak jó dolgokat vonzhassunk be. De van egy nagyon hatékony segítségünk. A lelkünk, a belső énünk súgta érzés. Ha egy gondolatban jól érzed magad, azt súgja a segítőd, hogy az a jó irány. Ha egy gondolat rossz érzéssel tölt el, azt súgja belső éned, hogy igazából nem ezt akarod, hogy ez rossz irány, állj le vele, mert általa negatív irányba kreálsz. És általában mivel nem tudjuk, hogy ez ezt jelenti, nem állunk le az aggódó gondolatokkal és gyönyörűen be is vonzzunk a fejben forgatott rossz eseményeket, majd azon csodálkozunk miért is történtek és nem is gondoljuk, hogy mi magunk kreáltuk. És mivel ezt nem tudjuk, újra és újra megtesszük, öntudatlanul. De ha megtanuljuk, hogyan is működünk, ráébredünk az erőnkre, akkor a fizikai és nem fizikai rész egésszé összeállva, egymással harmóniában, egy csodálatos egészet alkotva, földi boldogságot megtapasztalva élheti mindennapjait. Ezért is nagyon fontos újra megerősíteni, felismerni és feléleszteni ezt a kapcsolatot, ami mindig is megvolt, csak a nem tudatos instrukciókkal kettőt hátra, egyet előre lépegetve „haladtunk”.